Hosszú-hosszú ideje töröm a fejem hogy vajon a GW2 forradalmi játék-e
vagy sem. Természetesen számtalan ember vágja rá erre hogy “igen,
persze”, de a dolog csak nem hagyott nyugodni. Sokan egyenesen árulót
kiáltanak, ha nem állok egyenes derékkal és blendamed reklám mosollyal a
kórusban nem süvöltöm, hogy “Guild Wars 2, Viva La Revolución”, bár
szerencsére még falhoz senki nem akart állítani (vagy ha igen, nem
sikerült:).
Szóval azt hogy a GW2 kiállja-e az idő próbáját azt nem más fogja
megmondani, mint a….hmmm…izé…az idő (frappáns, ugye)! De csak nem ment
ki a fejemből a kérdés, és a szerkesztőtársakkal való beszélgetés során
tovább árnyalódott az addig is bizonytalan véleményem, így arra jutottam
hogy alaposabban megrágom ezt a kérdést. Kétrészes (de az is lehet hogy
három lesz:) cikkemben megpróbálom definiálni az én szótáramban mit
jelent a forradalom, megpróbálom áttekinteni, hogy milyen példák állnak
előttünk a múltból forradalmi újításokra, majd átgondolom hogy a GW2
vajon forradalminak nevezhető-e.
Mi is a forradalom?
Kezdjük talán ezzel, mert erre fogok a későbbiekben hivatkozni. Mit tartok én forradalminak.
1. Az játék nyilvánvaló és laikus szemmel is letagadhatatlan nagy
változást hoz, amely korábban nem létezett az adott műfajban. A hangsúly
itt a “látható” és “nagy” kifejezéseken van.
2. A játékban alkalmazott megoldások alapvető mércévé válnak, és a
későbbiekben részben vagy egészben elvárás lesz az utána következő
játékokban, azaz egy játék sem lehet ezután sikeres enélkül a recept
nélkül, hacsak fel nem talál valami radikálisan újat.
3. Olyan nagyhatású az újítás, hogy egészen új játékosbázist képes
magához vonzani, azaz nem csak a műfajt kedvelő embereket szólítja meg,
hanem azon túli, a stílussal eddig semleges szemléletű illetve
neadjisten előítéletekkel rendelkező játékoskat is.
4. A játék és ezzel együtt az újítások el is jutnak a célközönséghez,
azaz úgymond sikeres lesz, ezáltal nagyobb hatást gyakorol. Ez nem
életbevágó, rengeteg kult klasszik van, amely csak kevesekhez jutottak
el, és végül mégis elfoglalja megérdemelt helyét a történelemben, de a
siker egyfajta önigazolás is: minél sikeresebb a game, annál többen
emlékeznek rá.
5. Kiallta-e az idő próbáját.
Nem szükséges hogy minden feltétel teljesüljön, de minél több megvan
ezek közül, annál nagyobb biztonsággal jelenthetjük be a forradalmat. Az
alábbiakban ezen szempontrendszer alapján értékelek ki néhány
nagyhatású játékot, majd végül a GW2-t is.
Néhány példa a múltból
A következőkben néhány single player RPG-t fogok szemügyre venni,
egész egyszerűen azért mert ezt a műfajt követem a legszorosabban
gyerekkorom óta. Őszintén szólva az MMO-kban kevéssé vagyok otthon,
WoW-al pl sosem játszottam (bár mindig követtem a sajtón keresztül a
történéseket) így tehát nem is érzem magam szakértőnek, valamint az MMOs
részt Endrosz remek cikkében már amúgy is kivesézte.
Hangsúlyozom, hogy semmiképpen sem akarom az offline RPGk történelmét
részletesen bemutatni, így tehát rengeteg kimaradó is lesz, amik hoztak
valami újítást (Ultima, Fallout, Darklands, Gothic) és olyanok is amik
próbálkoztak, de látványosan buktak (SSI Dark Sun, Dark Sun 2,
Menzoberranzan). Szigorúan szubjektív lista következik fiatalkoromból
mai szemmel.
Eye of the Beholder (1990)
1. Jelentős, jól azonosítható változás: Igen. A
korábbi sikerjátékok (Bard’s Tale (1985), Pools of Radiance (1988))
után teljesen újfajta rendszerrel érkezett a trónkövetelő, a korábbi
taktikai harcot real time mozgás és real time harcrendszer cserélte fel,
a grafika pedig óriásit fejlődött a korábbiakhoz képest. Ugyanakkor a
játékmenet, a szerepjáték és a harcrendszer tulajdonképpen butítva lett a
korábbiakhoz képest (erről majd később, van hogy erre van szükség)
2. Iparági mérce lett-e: Nem. Valójában
igent is írhattam volna ide, de az igazság az hogy ez a játék egyfajta
átmenet volt a taktikai RPG-k és az FPS/TPS típusú szerepjátékok között,
és míg voltak követők (Might & Magic 3-5), valójában evolúciós
lépésnek tekinthető.
3. Új játékosbázist vonzott-e magához: Igen.
4. Sikeres-e a játék: Igen. A maga korában óriási siker lett és két folytatást is megért.
5. Kiállta-e az idő próbáját: Nem. Lásd a korábban leírtakat az átmenetről.
Ultima Underworld (1992)
1. Jelentős, jól azonosítható változás: Igen. Kimondhatjuk
hogy ez a játék megelőzte a korát. Ez volt az első igazi folytonos 3D
mozgással és környezettel megáldott RPG, ahol a csatában jelentősége
volt hogy melyik testrészre célzol. Emellett ebben a játékban jelent meg
először a beépített térkép, amire még ráadásul jegyzetelni lehetett.
Mindezt megfejelték földalatti helyszinekkel, lakosokkal, kvázi
részletes világgal. Tulajdonképpen ez a játék tekinthető az Elder
Scrolls sorozat spirituális elődjének. Sajnos elég sok bug volt benne,
és itt érdemes egy pillanatra felidézni, hogy 1992-ben nem úgy mentek a
dolgok, hogy egy patchben gyorsan kijavították a hibát. Akkoriban ha nem
a javított verziód volt egy játékból, akkor bizony te így jártál.
Jómagam sem tudtam befejezni ezt a gamet, de ez nem von le az emlékek
szépségéből (bár akkor kivoltam:)
2. Iparági mérce lett-e: Igen. Fentebb leírtak jó része ma már alapnak számít, a hatás pedig a mai napig érezhető.
3. Új játékosbázist vonzott-e magához: Nem. A
sok újítás valószínű kicsit túlszaladt a korán, és nem volt könnyű új
tömegeket megszólítani. Eleinte az eladások sem voltak túl fényesek, és
kezdetben bukásnak tűnt a játék…
4. Sikeres-e a játék: Igen (és
nem). …azonban ez, ahogy haladt előre az idő, megváltozott, szájról
szájra járt a játék híre, és végül lassan, de komoly eladott számok
jöttek össze, és manapság is előkelő helyeken szerepel az all-time
listákon.
5. Kiállta-e az idő próbáját: Igen. Komoly újítások amik máig éreztetik hatásukat, joggal vonult be a történelembe.
Folytatása következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése