2012. szeptember 15., szombat

Előzetes Aggodalmak a Játékban!

Már több mint két hét telt el a várva várt játékunk indulása óta.
Rengeteg elvárás és elképzelés övezte a várakozással teli időket, amikor még fejlesztés alatt állt ez a nagyszerű alkotás és még több, amikor már ki is próbálhattuk a béta és stressz tesztek keretein belül.
Emlékszem, ahogy minden apró hír morzsának örültünk és ahogy utána a komment részben vitattuk meg az őrültebbnél őrültebb teóriákat. Furcsa érzés fog el, ha visszagondolok erre és számomra nagyon mulattató, illetve érdekes, ahogy sok előzetes vélemény és kritika mennyire távol áll a valódi játékbeli élménytől. Most egy kicsit ezekről szeretnék pár sort pötyögni.




„Ez a játék nem raidereknek való
Rögtön ezzel a kijelentéssel szeretném kezdeni fejtegetésemet, mivel ez volt az a mondat, mely a cikk megírására ösztönzött. Rengetegen gondolták ezt még a béta tesztek megjelenése előtt és még többen, miután először fejest ugorhattak Tyria világába.
Csak hogy tisztázzuk az elején: A raid (számomra legalábbis) abból áll, hogy egy vagy több hatalmas ellenséggel harcolunk nagy tömegben, illetve olyan mechanizmusokat használunk/élünk át a küzdelem során, ami kihívást jelent és epikus élményt nyújt. Az ArenaNet jól mérte fel az igényeket, mivel számtalan olyan bossal találkozhatunk a nyílt terepen, melyekhez egy nagyobb csapat szükséges és sok esetben fontos, hogy az emberek összejátszanak egymással. A többi játékkal ellentétben, itt nem muszáj egy fix 10-25 fős csapatot összeállítani, hanem azok is részt vehetnek az ilyen eseményeken, akik éppen arra járnak, vagy éppen akiknek szólnak a társai. Ez a megoldás rendkívül játékosbarát és hihetetlenül jó érzés nyújt, ahogy egy egyszerű játékos, aki éppen virágot szedett a közelben, megküzdhet egy olyan ellenféllel, amivel más játékokban talán soha nem is találkozna. Bátran ajánlanám, hogy ha halljátok, hogy egy sárkány éppen arra repül, vagy csak megjelenik a jelzés a térképeteken, ne hagyjátok ki! Remek élményben lesz részetek. :)



Lassú a fejlődés, le fogok maradni”
Szintén sok embertől azt hallottam még a béták során, hogy lassúnak érezték a fejlődést, nem találtak maguknak területet, ahol nagyobb szintűre húzhatták karakterüket.
Úgy érzem, ez az éles játékban nem okozhat problémát. Nagyjából már azért is kapsz tapasztalati pontokat, ha pislog a karaktered. Nagyon egyszerűen és gyorsan lehet fejlődni. Rengeteg játékos (köztük én is) már most elérte a 80-as szintet, akár úgy is, hogy sok területen még egyszer sem járt. Úgy érzem, hogy sikerült belőniük egy optimális fejlődési görbét, mely nem okozhat problémát a legtöbb játékosnak.



   „Mi lesz itt az endgame? Egyáltalán lesz valami 80 után?”
Ez a kérdés bennem is felmerült az elmúlt hónapok során. Ebben sajnos csak saját véleményt tudok mondani, mivel nem tudom, hogy mások hogyan fejlődnek, illetve mit éreznek fontosnak a játék végén. Én azt tudom elmondani, hogy már hosszú napok óta megléptem a 80-as szintet, ám még koránt sem jártam minden területen. Most kezdtem el igazán felfedezni a különböző elrejtett és kevésbé eldugott zugokat, illetve még rengeteg 60 feletti területen egyáltalán nem is jártam. Szeretnék még sok jumping puzzle-t megcsinálni, illetve a dungeonokat sem jártam be eddig. Ha pedig ezzel majd mind végzek és éppen nem egy másik karakteremmel fogok játszani, akkor a legendary/exotic fegyveremre is gyúrni fogok majd. :)
A lényeg az, hogy rengeteg tartalom érhető el még az után is, hogy átléptük a mágikus 80-as szintet és csak arra vár, hogy felfedezzük őket



„Túl gyorsan ismétlődnek az eventek és túl egysíkúak”
Azok után, hogy sok elmélet megdőlt, betettem egy olyant is, amiben sajnos van igazság. Kalandjaim során számtalanszor tapasztaltam, hogy néhány event nagyjából 4-5 percenként megismétlődik. Ezt nagyon sajnálatosnak tartom, mivel sokszor azt az érzést kelti, hogy hiába volt az egész erőfeszítésed. Például van egy béka falu (tudom, hylek, de akkor is békák), amelyet kb. éjjel-nappal lerohantak az undeadek, vagy voltak olyan npck, akik folyamatosan megmentették a barátjukat vagy éppen csak valamilyen begyűjthető dolgokra volt szükségük. Szerencsére a legtöbb területen változatos és sokszor egymáshoz kapcsolódó esemény sorozatokon vehetünk részt, mégis, vannak olyan helyek, ahol csak 1-2 event ismétlődik újra és újra. Ezeken a helyeken, remélhetőleg változtat majd a Live team, miután lecsendesedtek a megjelenés utáni problémák.



Nagyjából próbáltam összeszedni, ami éppen eszembe jutott, ám ebből is látszik, hogy nem szabad csak a tesztek és leírások alapján megítélni a játékot. Neked kell érezni és tudni, hogy mit élvezel és mi az, amiről úgy érzed, hogy nem felel meg az igényeidnek. Azt viszont elmondhatom, hogy szerintem mindenki megtalálhatja a játékban, ami neki fontos és tetszik, mivel bőven kínál tartalmat, minden játékos számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése