Lewis B: Érdekes volt látni, ahogy a metagame fejlődött az
utóbbi fázisok alatt. Volt, amikor mindenki aki szembe jött velem,
hatalmas sebzéseket kiosztó buildekkel rohangált, de észrevettem, hogy
sokan hajlottak a védelem irányába, olyan képességeket és attribute-okat
használtak, amikkel tovább bírták egy csatában. (Azt hiszem én magam is
a védekezők táborát erősítem.) Voltak olyan meglepő trendek a játékosok
karakterépítésében az utóbbi pár fázisban, amiket észrevettél?
Jon Peters: Megpróbálok nem aggódni a BWE
metagame-n. Az emberek csak most tanulgatják a játék alapjait, ahhoz
képest, amit mi látunk a belső teszteken. Elárulhatom, hogy nem azok
miatt a buildek miatt kell a legjobban aggódni, amikről az emberek azt
hiszik, hogy erősek, mivel van néhány igazi szörny a jelenlegi belső
metában, amelyek szerencsére nem kerültek napvilágra a hétvégi
eseményeken.
Lewis B: Hogy érzed, hogyan alakul a PvP egyensúly, most,
hogy jelentős mennyiségű játékos is játszhatott a játékkal? Én személy
szerint úgy gondolom, hogy a guardian időnként túl fontos, semmint, hogy
kihagyjuk egy PvP vagy WvW csapatból. A képességei
annyira támogatóak, hogy egyszerűen túl értékes ahhoz, hogy ne legyen
legalább egy az oldalunkon. Próbáljátok ezt javítani/elkerülni?
Jon: A játék jelenlegi egyensúlya most olyan
állapotban van, amit én 80%-os szabálynak hívok. A dolgok alapvetően
rendben vannak, viszont van rengeteg olyan dolog, amelyek egyszerűen nem
érződnek jónak, minél többet játszol. Elkészültünk egy olyan alap
felállításával, amiről úgy gondoljuk, hogy jó alapvonal az egyensúly
szempontjából, de most elkezdjük a “második 80%-ot”, ami azt jelenti,
hogy a dolgoknak igazodniuk kell az alapvonalhoz. Ennek a munkának egy
részét elkezdtük a következő béta hétvégére, de nem mind fog rá
elkészülni.
Lewis B: Maradva a guardiannál, sokan, akikkel játszottam,
úgy gondolják, hogy túl erősek – hogyan közelítitek meg és számoltok le
az ilyen állításokkal? A guardian egyértelműen sokáig képes életben
maradni…
Jon: Minden kasztnak van néhány aspektusa, amelyek
jelenleg túl erősek. Ha körülnézel a YouTube-on, láthatod, hogy van
példa arra, amikor a mesmer, az engineer, a ranger, a warrior, az
elementalist, a thief, a necromancer és igen, a guardian, túl erős. Most
a mi dolgunk, hogy ezeket a dolgokat egyensúlyba hozzuk a játék többi
részével.
Lewis B: Több thieffel is játszottam a bétákon, akik 1 vagy 2
ütésből leverték az ellenfelüket azzal, hogy kritikus találati esélyre,
power-re és precision-re gyúrtak és ezeket jól kiválasztott tárgyakkal
kombinálták. Szeretnétek, hogy az ilyen kimenetelek lehetségesek
legyenek? Ez egy probléma, amit meg kell oldanotok, vagy rendben van,
hogy vannak ilyen buildek?
Jon: Szeretnénk, ha lennének üveg-ágyú
(glass-cannon) buildek, viszont jelenleg van pár túl extrém. A
legrosszabb az egy elementalist build, amit nem fogok most leírni, mivel
nem tudom, hogy lesz-e időm minden formáját eltüntetni a következő béta
hétvége előtt.
Lewis B: Áttérve a necromancerre, mit gondolsz, a Corruption
változtatások megfelelően működnek? Az önfertőzés (self infliction) jó
ötlet, jól lehet kombinálni a Consume Conditions-el, de valójában nem
tartanak elég ideig, hogy jól fel lehessen halmozni őket, így nagy
hatással legyenek a CC-re, viszont túlságosan is hátráltatnak. A jelen
állás szerint, nem tűnik túl jó üzletnek. Dolgoztok még ezen?
Jon: Ezek újabb képességek a játékban. Amikor új
dolgokat vezetünk be, azok általában vagy túl erősek vagy túl gyengék,
mivel ezen képességek számait nem nézzük át alaposan addig, amíg meg nem
fordulnak párszor a metában. Azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy a
Corruption-ök még nem elég jók.
Lewis B: Maradva a necromancernél és hasonlóan a guardianhoz,
a necromancereket is gyakran tekintik megállíthatatlan gyilkológépeknek
a Death Shroud használatuk és azon képességük miatt, hogy majdnem egy
második életet tudnak szerezni. Egy pont foglalós
rendszerben, ez felbecsülhetetlen értékű időt tud nyerni. Vannak viták
azzal kapcsolatban, hogy mennyi ideig élhetnek túl és, hogy ez milyen
szerepet játszik PvP-ben és a pontok védelmében?
Jon: A Guild Wars 2 egyik célja, hogy hosszú távon
az offenzíva jobb mint a védekezés. Ez nem azt jelenti, hogy védelemre
specializálódni rossz dolog vagy, hogy nem szeretnénk, hogy védekező
stílust játszatok. Ez azt jelenti, hogy biztosak akarunk lenni abban,
hogy a dolgok meghalnak és van haladás. Van itt egy jó vonal, aminek a
két legnagyobb áthágóját meg is nevezted, mint “túl védekezőket”, de nem
fogjuk megszüntetni ezt a szerepet, mivel szórakoztató; annyit kell
tennünk, hogy életképes legyen ez a szerep, de ne szükséges.
Lewis B: Sokat változtattatok a mesmeren a második béta
hétvégére, a legfeltűnőbb az volt, hogy az illúziók többé nem sebeznek,
valamint jelentősen csökkentettétek a Mind Wrack sebzését is –
amennyiben ezek nem bugok! Mi volt az oka ezeknek a változtatásoknak?
Jelentős sebzés mennyiséget vesztett miattuk a kaszt…
Jon: A mesmer a legújabb kaszt abban a tekintetben,
hogy mennyit volt a metagame-ben. Ez azt jelenti, hogy drámaibb
változtatásokat hajtunk rajta végre, mint a régebbi kasztjainkon,
például a warrioron. Úgy gondoljuk, hogy a klónok célja az elterelés,
nem a sebzés osztás, a béta hétvégét ennek tesztelésére használtuk.
Mivel ezek a változtatások nemrég kerültek be, még nem mindegyiket
egyensúlyoztuk ki. A klónok és a Mind Wrack sajnos a használhatatlan
spektrumba estek, míg a phantasm-ok, különösen az Illusionary Duelist,
éppen az ellenkező hatást érték el. Már változtattunk ezeken a dolgokon
és még a jövőben is fogunk.
Lewis B: Szándékotokban áll megváltoztatni a mesmer scepter
képességeit, várhatunk ezen a téren változásokat? Mivel ez az egyetlen
távoli egykezes fegyvere a mesmernek, úgy érzem jó lenne kicsit dolgozni
rajta (egy kis változtatás az Illusionary Counter-en és talán az Ether
Clone-on).
Jon: A scepter mesmerre ugyanúgy rá fogunk nézni,
mint minden másra. Van néhány remek képessége, de néhányuk még nem az
igazi. Nem tudom biztosra mondani, hogy mi fog változni, ha egyáltalán
változni fog valami, mivel néha, amikor bugokat takarítunk a dolgok is
szórakoztatóbbá és érdekesebbé válnak, de annyit mondhatok, hogy mint
minden mást, ezt sem fogjuk mellőzni.
Lewis B: Nagyon csalódott voltam, hogy a confusion-t nem
nagyon használták a mesmernél, pedig rengeteg benn a potenciál, hogy a
kaszt sarokkövévé váljon. A Confusing Images kiváló, és úgy éreztem,
hogy a scepter lehet a jó választás, ha confusion-t akarunk használni.
Tervezitek, hogy felturbózzátok ezt?
Jon: Óvatosan kellet bánnunk a confusion-nel, mivel
nem tudtuk külön egyensúlyozni PvE-ben és PvP-ben. Nemrég meglett a
technológia, amely segítségével változtatni tudjuk az egyensúly számokat
ebben a két környezetben, így növelni tudjuk a hatékonyságát.
Megtanultuk, hogy a confusion úgy működik a legjobban, ha sokat
halmozunk fel, rövid időre, amit látni fogtok az az lesz, hogy a
Confusing Images modell irányába megyünk.
Lewis B: Végezetül, melyik kaszttal töltötted az utóbbi időben a legtöbb időt?
Jon: A legutóbbi béta hétvége óta az engineerrel,
guardiannal, warriorral és thieffel foglalkoztam a legtöbbet. Ma még
valószínűleg dolgozok kicsit a thiefen, mielőtt áttérnék a másik négyre.
Megpróbálunk folyamatosan végigmenni az összes kaszton, javítgatva ott,
ahol kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése