Pár perccel ezelőtt az ArenaNet közölte azt, amire évek óta várunk! Augusztus 28-án megjelenik a Guild Wars 2, és éppen ezért egyetlen béta hétvége lesz még, méghozzá a július 20-22-i hétvégén.
Sokan sejtették, hogy ez a két kép valami
nagyobb bejelentést rejt, ám a legtöbben csak legyintettek, mondván,
csak szórakoznak velünk az ANet-es srácok
A játékot 2007-ben jelentették be, 2010-ben pedig a Manifesto trailerrel robbantak be a köztudatba.
A megjelenési dátumhoz egy videót is kaptunk:
Az utolsó béta hétvégén az elővásárlók és azok, akik kapnak kódot ugyanúgy részt vehetnek, ahogyan eddig.
Akik elővásárolták a játékot, három nappal korábban,
augusztus 25-én kezdhetnek, akik előrendelték, egy nappal, azaz
augusztus 27-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése